Az utcai lámpák és az éjszakai bárok lapuló nyüzsgése árasztotta el fénnyel a környékbeli utcákat. Olykor néhány illuminált fiatal kuncogása, vagy épp elszórtan kéregető koldusok sopánkodása zökkentett ki a gondolataimból, de túl nagy figyelmet egyik félnek sem tulajdonítottam. Egy nívós klubból tartottam a pár utcával odébb lévő parkoló felé, ahol az autóm hagytam. Egy nem túl közeli barátom legénybúcsúját látogattam meg, ahová meghívtak bár, de puszta udvariasságból mentem el. Nem kedvelem a menyasszonyt. Mindenki tudja, hogy egy lotyó – annyi különbséggel, hogy én hangot is adok a véleményemnek –, aki lefogadom már a nászéjszakát is mással fogja tölteni. Az utca lelkétől távolodva a lámpások fényei is halványulni kezdte, s messze a horizont felett járó Hold sápadt fénye mutatta a további utat. A partiról elhozott maradék pezsgőm kortyolgattam az üvegből, miközben a földön heverő papírokkal játszó szél táncát figyeltem. Gondoltam minek járjam le a lábam, ha le is vághatom az utat. Nem épp a „legszínvonalasabb” hely, de ez egyszer kibírom, szeretnék már otthon lenni, így hát lefordultam az egyik sikátorra és felfelé haladtam rajta. Az útszakasz túlsó végén két alakot láttam kirajzolódni, mintha dulakodnának. A nő szemmel láthatóan bajban volt. Bár az igazat megvallva, túlzottan nem érdekelt mit csinálnak, nem az én gondom, és nem vagyok sem szeretetszolgálat, sem önjelölt hős, hogy bárkiért is megerőltessem magam. Közelebb érve nagyot sóhajtottam és mégis csak feléjük vettem az irányt. Igen, bevallom, egy seggfej vagyok és nem konkrét okkal szemétkedek másokkal, pusztán azért, mert jól esik, de azért egy bajban lévő nőt nem hagynék magára. Másrészt, mindig is szerettem a balhékat, s mióta megvan a képességem, különösképp élvezem a dolgot. Sebezhetetlen vagyok? Nem. Annak érzem magam? Igen. Önelégült mosollyal az arcomon álltam meg a férfi mögött és megköszörültem a torkom. Persze, elránthattam volna a lánytól azonnal, de nyílt lapokkal szeretek játszani, nem támadok hátulról, ennyi gerinc azért bennem is van. - Kopj le kölyök, ez nem rád tartozik. - hőbörgött és hátra akart lökni, de mire hozzám érhetett volna, minden erő elszállt a karjaiból, ami nem is csoda. Háttal állt az „áldozatának”, így a lány nem láthatta tisztán, ahogy könnyedén átnyúltam a koponyáján, ujjaim a forrón lüktető szövetek közé fúrva, mire az ellenfelem – bár ellenfélnek nem mondanám – bevérzett szemei üvegessé váltak, s füleiből is vér kezdett szivárogni. Elengedtem, előhúztam egy kendőt, megtöröltem a kezem, és eldobtam a bemocskolódott rongydarabot, mintha az imént történt mozdulatsor, a világ legtermészetesebb dolga lenne. - Szívesen. - fordultam közönyösen a nőcske felé. Jobban szemügyre véve egész jól nézett ki, sőt. Önkéntelenül is elmosolyodtam és végigmértem. Csinos. - Jól vagy? - kérdeztem udvariasan. Láttam, hogy reszket. Az ijedtségen túl talán a hűvös éjszakai szél is közrejátszhatott. Levettem a zakóm és ráterítettem. Nem az empátiámról vagyok híres, de úri nevelést kaptam. - A helyedben nem járkálnék ilyenkor védtelenül. - biccentettem felé a fejemmel, kissé dorgálóan, enyhe gúnnyal a hangomban. Lehúztam az utolsó korty pezsgőt is, az üveget pedig egy laza mozdulattal hátradobta. Egy mosoly kíséretében rákacsintottam a lányra és elindultam az eredeti úticélom irányába.
Jenna Pasquet
Hozzászólások száma : 4 Join date : 2013. Mar. 18. Age : 29
Tárgy: Mason & Jenna Kedd Márc. 19, 2013 7:00 am
Mason & Jenna
-Jenna! Hazamehetsz, mára végeztél. -szólalt meg a mély, öblös férfi hang a hátam mögött, miután lejöttem a színpadról. Blas hangja kellemes volt, férfias, egyáltalán nem illett a külsejéhez, sem a jelleméhez. Mogorva férfi volt, szakállas, testes és mindig izzadságfolt éktelenkedett a jól láthatóan túlmosott pólóin. Igyekeztem a lehető legkisebb kontaktust létesíteni vele, sokkal jobban szerettem Joshua-val beszélni, aki ténylegesen a főnököm volt, nem egy semmirekellő alak, mint Blas, Josh öccse. Néha erősen kételkedtem abban, hogy valóban testvérek, hihetőbb lett volna, hogy valamelyiküket örökbe fogadták. Miután bólintottam Blasnak, hogy tudomásul vettem a munkaidőm végére vonatkozó kijelentését nem akartam mást, csak zuhanyozni. Bármennyire is szerettem ezt a munkát, a táncot, mindig mocskosnak éreztem magam utána, hiszen nem ritkán fordult elő, hogy hozzám értek a vendégek. Kikerültem néhány utánam következő táncoslányt és egyenesen az öltözőkhöz mentem, ahol szerencsére volt zuhanyzó. Lemostam magamról a "koszt", amit magamra szedtem, aztán öltözködni kezdtem. Felvettem a szűk kék farmernadrágom, a fekete toppom, a fekete bőrkabátom és a fekete magassarkú csizmám. Egy pillantást még vetettem a tükörre, majd miután megigazítottam a hajam a vállamra kaptam a táskám és elindultam kifelé. Út közben elköszöntem néhány kollégámtól, de hogy Blassal ne fussak össze távozni a hátsó kijáraton távoztam. Nem szerettem erre menni, aminek több oka is volt, az egyik, hogy erre voltak a szemét tárolók, amik meglehetősen kellemetlen szagot árasztottak magukból. A másik ok az volt, hogy a kijárat egy sikátorba nyílt, senki nem járt arra. Mindezek ellenére úgy könyveltem el magamban, hogy megérte erre jönni. Gyűlöltem Blas olcsó csajozós szövegeit hallgatni és kedvesen bólogatni, hiszen mégis a főnököm öccséről volt szó. Ahogy kiléptem az ajtón összerezzentem. Hűvös volt az idő és bár a szél csak lengedezett mégis éreztem az általa keltett hideget a bőrömön, ami libabőrös lett. -Huhh...-ráztam meg a fejem és lassú, nyugodt léptekkel indultam el haza. Anyu nem tudta mit csinálok éjjelente vagy nappal. Szerintem fel sem tűnt neki, ha nem voltam otthon, így ebből nem csináltam túl nagy gondot. Lépteket hallottam a hátam mögül. Fél szemmel hátra pillantottam, de túl sötét volt ahhoz, hogy rendesen kivegyem ki is lehet az. A fejére fekete kapucni volt húzva, annyi volt biztos, hogy férfi az illető. Idegesség futott végig rajtam, éreztem a lüktető érzést minden egyes porcikámban. Sosem voltam az az ijedős típus, de az ilyen szituációk mindig arra az ominózus éjszakára emlékeztettek, amikor az apám megtette velem... Megszaporáztam a lépteim. Próbáltam azt mondogatni magamban, hogy nem lesz semmi baj és hogy a férfinek épp erre volt dolga, de mélyen belül azért tudtam, hogy ez nem így van. A férfi egyre gyorsabban közeledett felém. Mikor épp futni kezdtem volna megragadta a jobb karom és a sikátor falának lökött. Felszisszentem. Sajgott a hátam, erősen csapódott a sikátor falához. Ahogy felnéztem megláttam a férfi arcát. Ijesztő volt. Láttam azt az elvetemült csillogást a szemében. Azt a csillogást, amit apáméba is láttam. Elfogott a félelem. Sikoltani akartam, de befogta a szám. Kapálództam,próbáltam megrúgni a legérzékenyebb pontját, de olyan erősen szorított a falnak, hogy mozdulni sem tudtam. Egyik kezével szorított, a másikkal próbált megküzdeni a nadrágom gombjával. Tudtam mit kéne tennem, de az emlékek és az azokból felelevenedő félelem meggátolt abban, hogy cselekedjek...
