Hozzászólások száma : 35 Join date : 2013. Mar. 02. Age : 34
Tárgy: Re: Jenna Pasquet Kedd Márc. 19, 2013 3:04 am
Elfogadva!
Biztosra veszem, hogy nem csak te élvezed a táncot hanem a közönség is. Az apád miatt meg ne bosszankodj, elássuk darling. Kivetnivalót nem találtam, üdv a színesek közt.
Irány az avatarfoglaló!
Jenna Pasquet
Hozzászólások száma : 4 Join date : 2013. Mar. 18. Age : 29
Tárgy: Jenna Pasquet Hétf. Márc. 18, 2013 6:19 am
Jenna Pasquet
Adatok
TELJES NÉV: Jenna Pasquet BECENÉV: Jenns, Jenn, Jenni SZÜLETÉSI IDŐ, HELY: 1994.11.30. , Párizs KOR: 18 év PLAY BY: Phoebe Tonkin CSOPORT: Különleges
• • • • • • • • • • •
JELLEM: "Az élet olyan igazságtalan..." "Miért én?" - az emberek túlnyomó többsége minden 10 percben használ olyan mondatokat, amikkel önsajnálatot, panaszt fejez ki. Most komolyan, az élet szebb lesz attól, ha állandón panaszkodunk? Nekem még sosem jött be, igaz sosem panaszkodtam annyit, mint az átlag emberek. Hamar rá kellett jönnöm, hogy nem az élet sz*r, hanem az emberek hozzáállása. Meggyőződésem, hogy az életet azért kaptuk, hogy élvezzük...hát, én meg is teszem. A dolgok sosem hullottak az ölembe maguktól, ettől kitartó lettem, megtanultam küzdeni, bár sokszor fordult meg a fejemben az, hogy feladom. Első látásra az emberek könnyen barátságosnak, közvetlennek, esetenként még jó kislánynak is nézhetnek, de igazából elég ravasz és pimasz vagyok. Imádom eljátszani, hogy kedves vagyok és ártatlan, így sokkal egyszerűbb manipulálni az embereket. Ez úgy hangzik, mintha szörnyeteg lennék, ugye? Pedig nem, egyszerűen csak az életnek vannak szabályai, és a puhányoknak nincs helyük benne. Céltudatos vagyok és magabiztos, amit akarok, azt egyszerűen megszerzem magam így vagy úgy, hiszen a cél szentesíti az eszközt nem igaz? Sokáig túl őszinte voltam, ami szívemen volt az a számon is, mára már megtanultam némileg ezt kordában tartani, de azért akadnak rossz pillanataim, amikor szarkasztikusabb vagyok a kelleténél, ráadásul azt hiszem egyik hibám, hogy rettenetesen szeszélyes vagyok. Imádok bulizni, élvezni az élet adta örömöket. A legtöbb őrültségben benne vagyok, ami talán ostoba vakmerőségemből is fakad. Tisztában vagyok a külső adottságaimmal és bájammal, ezt szívesen ki is használom, mind a férfiakkal, mind a nőkkel szemben. Az erotika, a testi élvezet számomra sosem volt bűn, sőt, megtanultam élvezni, azok után is, ami történt velem. Azt mondják, azok a legveszélyesebbek, akiknek nincs mit veszíteniük...hát nekem sosem volt. KÜLSŐ: A külsőm? Ez hálás téma, talán az egyetlen, amiről szívesen beszélek magammal kapcsolatban. Karcsú, nőies alakom van, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy mindig is imádtam futni és táncolni. Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy jó géneket örököltem, de nem szívesen gondolok azokra, akiknek az életet köszönhetem. Az, hogy mit veszek fel többnyire a hangulatomtól függ, de szeretem a nőies darabokat, amik kiemelik az alakom és a személyiségem is. Rajongok a harisnyákért, combfixekért, sapkákért és cipőkért, ez a keresztem. Hosszú gesztenyebarna hajam a hátam közepéig ér, többnyire lágy hullámokban vagy egyenesen omlik a vállaimra. Zöldesbarna szemeim kifejezőek. Amikor nevetek gödröcskék jelennek meg az arcomon, amiért odavannak az emberek, talán ez adja nekem az ártatlanságot? Szeretem sminkelni magam, bár nem szoktam túlzásba vinni, semmi szükségem rá. ÉRDEKLŐDÉSI KÖR, HOBBI: Festés, rajz, ruhatervezés. Amúgy, imádok bulizni, nem vetem meg az alkoholt és szégyen szemre a drogokat sem, de a művészetért bármit, ez Párizs. Táncolok egy bárban, és tudjátok mit? Élvezem.
• • • • • • • • • • •
KÉPESSÉG: Megnövekedett szellemi képességek. FÉLELEM: Azt hiszem az egyetlen dolog, amitől félek, és amitől félnem kell az maga a félelem. Gyűlölöm az érzést, amikor elszorul a torkom, lüktet a fejem, a torkomban dobog a szívem és tudom, hogy minden tönkre mehet.
Történetem
Sötét volt. Nem szerettem a szobám, a vastag redőny miatt az éjszaka kétszer olyan félelmetesnek tűnt, mint amilyen valójában volt. Azt hittem a legszörnyűbb dolgok az éjszakában vannak, árnyak, eltévelyedett lelkek, sötét démonok. Legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy az jelenti számomra a legnagyobb veszélyt, akivel már 10 éve egy fedél alatt éltem. Próbáltam elaludni, de nem sikerült. Bármennyire is akartam, nem tudtam elvonatkoztatni attól, hogy kint vihar volt, a szél pedig olyan erősen csapkodta a redőnyt az üveghez, hogy féltem, ha hamarosan nem múlik el, az ablakom bánja. Szorosan magamhoz húztam a takarót, kis ujjaim úgy ragadták meg az anyag szélét, mintha az életem múlt volna rajta. Szemeimmel Mackó úrfit kerestem, de a sötétség láthatatlanná tette számomra az ágyam mellett lévő polcon ülő plüssállatot. Lépteket hallottam. Összerezzentem. A zajok a folyosó felől jöttek és tisztán hallottam, hogy a szobám felé közelednek. A valaki, aki kint ólálkodott minden kétséget kizáróan a szobám felé közeledett. Hiába próbált minél halkabb lenni, a padló nyikorgása elárulta. Ismét összerezzentem. Talán tényleg egy szörny közelít felém? Száz és száz szörnyűbbnél szörnyűbb jelenet játszódott le a fejemben. Igaza volt a mamának, nem szabadott volna megnéznem azokat a filmeket titokban, amelyekre az volt írva, hogy csak "12 éven felülieknek ajánlott". Most már nem volt mit tenni, láttam őket, már hiába ostoroztam magam emiatt. A léptek elhalkultak. Pár másodpercre megnyugodtam. Vége. Elment, legalábbis azt hittem. De a kilincs megmozdult. Az ajtóm lassan kinyílt, a folyosóról beszűrődött némi fény, ami segített abban, hogy nagyjából felismerjem a belépő alakot. A papa volt az. Apró mosoly kúszott az arcomra, nincs már mitől tartanom. -Papa...-szóltam megnyugodva. -Sh...legyél jó kislány...Maradj csendben! - nem értettem. Mit akar apa, főleg ilyen későn? Megpróbáltam szólni, de nem hagyta. Felpofozott. Mit akar? Miért? Egyszerűen csak...nem értettem. Elvette a takaróm. Miért vette el? Fáztam...nagyon fáztam. Az ágy mellé dobta. Nyúlni akartam érte, de nem mertem. A testem szinte megbénult. Féltem. Anyut akartam. Közelebb jött...Hozzám ért...Fájt. Nagyon fájt. A takarómat akartam. A földön volt...túl messze. Nem mertem sikítani, nem akartam, hogy megüssön, így is rettenetesen fájt. Miért bánt? Nem értettem semmit. Sírni akartam. Azt hittem sírok, de nem folytak a könnyeim...Reménytelenül pillantottam Mackó úrfi felé, akit most megvilágított a beszűrődő halovány fény. Nem volt vidám...Ő sírt helyettem.-2004.07.13.
Ezek után anyám beadta a váló keresetet, apám ellen pedig távol tartási végzést kértünk. Anyunak az eset után két évvel új férje lett, de azóta sem nagyon törődnek velem. Az a szemét pedig szabadon mászkál, mintha nem történt volna semmi...