Elsőre csak felhúzom a szemöldökömet a mondata után. - Ezt bizony igazán kár hallani - mondom monoton hangon. - Bár, végül is, ha kezdők még be kell törni őket. Valaki majd meg fogja tanítani nekik, hogy hol a helyük - morgom. - Még nem találkoztam olyan amatőrrel, aki sokáig húzta. De sajnos, nem tehetünk a felbukkanásuk ellen semmit - fújok ki egy mély levegőt. Az utóbbi csoportba tartozó személyeket ki nem állhatom. Csak megakadályozzák a profikat, esetleg még több dolgot kell miattuk tenni. Ha lenne rá lehetőségem, akkor az összessel végeznék… Meg még sok más emberrel is, de ez most nem igazán lényeges. Sokkal egyszerűbbek lennének a dolgok nélkülük. Pláne, hogy az utóbbi időkben még személyesen is egyre több beképzelt, túlontúl is magabiztos, ám iszonyat tehetségtelen jelentkezőkkel. Igyekszem az ilyeneket szűrni, hogy az én csapatom a lehető legjobb munkaerőből álljon össze. Azonban a gépbe olyankor porszem kerül, amit el kell takarítani a lehető leghamarabb. Nem tartom kizártnak, hogy valami hasonló sorsra fog jutni a mostani két főkolompos illető. De előtte lássuk, hogy miként fognak alakulni a helyzet, azután elég lesz majd az intézkedésekről gondolkodni. - Ezt örömmel hallom - nem tudom, számomra ez az ügy igenis komoly, hiszen fenn állhat annak a veszélye, hogy a szervezetünkről lehull a lepel. Igaz, ez az én szemszögömből való megközelítés, ami merőben különbözik egy olyannak a nézőpontjától, akinek ez csak egy megbízás a sok közül. De ez így van rendjén. Az emberek, különböző helyzeteikből adódóan másképp viszonyulnak az adott helyzethez. A világ már csak ilyen. - Ebben a pillanatban nem emlékszem, hogy lenne bármilyen szemtanú. De ha felbukkanna egy, annak elcsitításáról személyesen fogok kezeskedni. Az egyik lekapcsolt emberemnek már nem ez az első ugye. Volt pár nagyobb hangvételű lopása, de komolyabb intézkedések nem lettek az ügyek után - ez persze nem volt olyan egyszerű, hogy csak úgy el legyen tussolva az ügyek, de végeredményben sikerültek. - Rendben, ha ez így önnek megfelel. Akkor, nem is tartom fel tovább. Ha bármiféle fejleménye van az üggyel kapcsolatban, értesítsen - mikor végzek a mondattal, felállok, hogy kezet nyújtsak neki. - Viszont látásra!
//Köszönöm szépen a játékot. //
Armand Beltran
Hozzászólások száma : 7 Join date : 2013. Mar. 26. Age : 43
- Sajnálatos módon egyre kevesebben vannak, akik hasonlóképp vélekednek – jegyzem meg, majd némileg még pontosítom is a szavaim. - Természetesen állok az ügyfeleim rendelkezésére. Manapság sajnos túlságosan... könnyedén veszik az igazán fontos munkákat is. Az amatőrök pedig csak megnehezítik mindenki dolgát. Nem vagyok arrogáns, bár kétség kívül vannak, akik hasonló véleménnyel lennének rólam. Én egyszerűen csak tisztában vagyok a saját képességeimmel. Nem most kezdtem el... Jó ideje tevékenykedek már hasonló munkakörben. Persze ezen kívül jócskán vannak nekem is törvénytelen ügyleteim, de... a saját házam táján sosem szemetelek. Elég eszem van hozzá, hogy ne rontsak el mindent, amin eddig dolgoztam. Vannak, akikről ez a fajta józanság nem mondható el. Sok ostoba emberrel találkoztam már a munkám során. A legtöbb ügyfelemet előbb vagy utóbb mind viszont látom. Újra és újra elkövetik a hibáikat, sosem tanulnak a leckéből, pedig lenne rá lehetőségük. Én mindig is óvatos voltam. Talán túlzottan is. Ha kettős életet él valaki, mindig benne van a pakliban, hogy egyszer lebukik. Nos, én ezt minden áron el kívánom kerülni. Sokkal kellemesebben telnek majd a napjaim, ha senki nem gyanít semmit. A rend bátor őrei amúgy sem túlságosan... éles elméjű vetélytársak. A legtöbb már most gyűlöl, hiszen bűnözőket juttatok vissza az utcára. Semmissé teszem a munkájukat és ha kell, őket magukat is darabokra szedem a tárgyalóteremben. Viszont emiatt törvényesen még nem vonhatnak felelősségre. Elvégre... csak a munkámat végzem. A többi viszont... nos az az életem azon része, melyhez rajtam kívül senkinek semmi köze. Nem vagyok törvénytisztelő állampolgár. Nem is nagyon szándékozok változtatni ezen. Megvannak a magam céljai, és ezeket minden áron meg is fogom valósítani. Jó úton haladok a cél felé, ez tény. De persze ettől még nem bízom el magam. Hamarosan megérkezik a kávé. Míg megbízóm az íróasztalában kotorászik, én hozzálátok az elfogyasztásához. A felém nyújtott listát szó nélkül veszem el. Végigpillantok rajta, majd leteszem a tálca mellé. - Értem – bólintok. - Elég jó a hírem ebben a szakmában. Nem kell kételkednie, megoldom, amit kell. Ez nem tűnik olyan komoly ügynek. Lehetne sokkal súlyosabb is a probléma – állapítom meg és nem is nagyon túlzok. Vannak ennél sokkalta veszélyesebb helyzetek is. - Holnap első dolgom lesz hozzákezdeni. Nos... esetleges szemtanúkról van valami hír? Korábbi ügyek, amikkel megfoghatják őket? Bármi, ami fontos lehet... Majd a fizetésemre terelődik a szó. Ilyen téren sosem voltam túlságosan mohó, de persze... azért azt elvárom, hogy rendesen megfizessék a szolgálataimat. Gazdag vagyok, világ életemben az voltam. A szüleimtől jelentős vagyont örököltem és az elmúlt évek alatt magamnak is... hm... hát mondjuk úgy, hogy sikerült gyűjtögetnem. Azonban van néhány dolog, amiből sosem árt, ha van még több. Ilyen a pénz is. - Nos – kezdek hozzá megfontoltan. - Ennek megvitatását a következő találkozóra hagynám. Először jobb szeretném felmérni a helyzetet. Nem kétlem, hogy mindkettőnknek egyaránt fontos ez az ügy.
Drake Ahn
Hozzászólások száma : 5 Join date : 2013. Mar. 28. Age : 37
- Becsülendő az ilyen elkötelezettség a munkája iránt - mondom némi elismeréssel a hangomban. Manapság egyre kevésbé találkozni ilyen munkaerővel, ami alkalomadtán okoz némi kellemetlenséget. Annak, aki illegális tevékenységekbe akar belefolyni, el kell fogadnia, hogy vannak helyzetek, amik egy átlagos, törvénytisztelő embernek szemet szúrna. Itt viszont nincs rinyálás. Van akit ez (is) megtántorít és meggondolja a „rossz útra” térést, van aki beletörődik és elfogadja. És vannak olyanok, akik belecsapnak, de állandóan problémáznak, hogy ezt ő így nem, és így tovább. Az ilyenek a „kedvenceim”. Azt hiszik magukról, hogy egyből kiskirályok lesznek. Nekik mindig is előszeretettel vertem a fejébe, hogy mi a rend. Azután persze hallgatnak… Az asztalom bal sarkán lévő kis dobozka felé fordulok. Lenyomok azon egy gombot és elkezdek bele beszélni. Az irodámat két oldalról is még ilyen helyiségek veszik körül, az egyikben van ennek a kis készülnék a párja amin keresztül a titkárnő hallhatja a kérésemet. Igazából nem is tudom, hogy miért van ő itt, maximum az ilyen alkalmakkor, amikor „vendég” jön hozzánk. Meg néha napján mikor egy pasiból kell kiszedni valami infót és nem épp a durvább megoldás mellett, döntök. Ezen kívül… nincs sok értelme. A nő finoman szólva nem tartozik az eszesek közé, de talán épp emiatt jó: ha mondok valamit, nem kérdez vissza, nem kezd el gondolkozni rajta, csak csinálja. Tökéletes birka, amit irányítani kell. Mint ahogy az emberek nagy részét. A nyájat pedig irányítani kell egy pásztornak. Ez lennék én. Hamarosan egy kopogás után kinyílik az ajtó és megjelenik az előbb említett titkárnő. Kezében egy tálca, rajta egy csésze gőzölgő kávé, külön egy kis cukor és tej. Leteszi az ügyvéd úr elé a tálcát, majd távozik is. - Remek - élénkülök fel, mikor meghallom, hogy a nyomok eltüntetésével sem lesznek problémák. Remélhetőleg nem csak a levegőbe beszél, és tényleg sikerül kitörölni a foltokat, már amennyire lehet. Mert azért mindet nem lehet, például egy gyilkosságot, aminél bizonyítva van a tettes kiléte… Kihúzom az asztal egyik fiókját és előveszek egy papírt. Miután megbizonyosodok afelől, hogy ez az, ami most kell, átnyújtom az úrnak. Egy lista, rajta nevekkel, legfelül az enyém áll. Az enyémen kívül még olyan tíz – tizenöt név sorakozik a lapon. - Ezen a listán található azoknak a neve, akikről bizonyosan vannak akták a rendőrségi adatbázisban. Az utolsó két személy van jelenleg a párizsi főkapitányságon. Ezen kívül esetleg kell – e még valamilyen információ? - – kérdezem a székemben hátra dőlve. - Nos… mennyit kér a szolgáltatásaiért?
//Bocsánat a késlekedésért//
Armand Beltran
Hozzászólások száma : 7 Join date : 2013. Mar. 26. Age : 43
A munkám sok kellemetlenséggel jár. Régen nem lenne rá szükségem, hogy elviseljem ezeket, de mégis... A szokás hatalma. Na meg az sem utolsó, hogy az információk és a kapcsolatok mindig hasznosnak bizonyulhatnak. Már eddig is sokat tettem azért, hogy elérhessem a végső célomat. Megtanultam, hogy néha bizonyos dolgokat figyelmen kívül kell hagyni, a cél érdekében. Az olyan alakok, akiket általában védeni szoktam... hát a legtöbbjükről nem vagyok túlságosan jó véleménnyel. Ostobák, meggondolatlanok, sosem terveznek előre... ráadásul előbb vagy utóbb mindegyiküket viszont látom. Vagy újra elkövetik ugyanazt a hibát, amit korábban, vagy valami mást. Annyi eszük sincs, hogy óvatosan intézzék az ügyeiket. Persze igazából ez nem is probléma. Amíg hasznot hajtanak nekem, hajlandó vagyok figyelmen kívül hagyni a bosszúságot, amit okoznak. Épp ezért nem zavar az sem, hogy ismét egy ilyen késői órán csörrent meg a telefonom. Hozzászoktam már a lehető legabnormálisabb időpontokhoz is. - Nem zavart meg semmiben – válaszolom. - Mindig az ügyfeleim rendelkezésére állok. – Nem is véletlenül jutottam el odáig, ahol jelenleg állok. - Egy kávét kérnék, köszönöm. Udvarias, de ez az a fajta udvariasság, ami sosem téveszthet meg engem. Talán épp azért, mert én is mindig így viselkedem az ügyfeleimmel és munkatársaimmal. Az olyan körökben, ahová én bejáratos vagyok, bizony iszonyatosan nagy elővigyázatlanság lenne megbízni bárkiben is. Jól tudom, hogy milyen keveset ér itt egy-egy élet. Nehéz is lenne nem ismernem az ilyen részleteket, amikor nem egy gyilkosságban nekem is... részem volt. Vannak dolgok, amiket mindenképpen... szükséges elvégezni. Ezt már rég megtanultam. Aki olyan ostoba, hogy mindenféle erkölcsi és morális gondok miatt aggasztja magát, az nem is érdemli meg, hogy igazán sokra vihesse. Vendéglátóm közben belekezd a probléma ecsetelésébe. Nem tűnik igazán súlyosnak a probléma. Kétség kívül sokkal könnyebben meg lehet oldani, mint egy-egy nagy port felverő gyilkossági ügyet. Bár ehhez is szükség van bizonyos fokú... óvatosságra. Elvégre akármennyire egyszerűnek is tűnik egy ügy... elbíznom nem szabad magam. - Természetesen meg tudom oldani a problémáját – kezdtem bele, mikor befejezte. - A nyomok eltüntetését is el lehet intézni. Az effajta munka... mondhatni a specialitásom. Szükségem van minden részletre. Bármire, ami esetleg megnehezítheti a dolgunkat, ha figyelmen kívül hagyjuk. Utána pedig rátérhetünk a díjazásomra. Mert ugye azért nem ingyen dolgozom. Megnézném, ki az a megveszekedett barom, aki csak úgy, a semmiért ugrálna ezeknek, és rohangászna át a városon a legembertelenebb időpontokban, csak mert épp akkor jut eszébe valakinek, hogy ügyvéd és megoldóember kellene. Na de nem panaszkodom. A maga módján... hasznos ám a munkám.
Drake Ahn
Hozzászólások száma : 5 Join date : 2013. Mar. 28. Age : 37
Nem tudom már pontosan, hogy mikor lett értesítve monsieur Armand, hogy most azonnal szükség van rá itt, de semmiképp sem kellet sokat várakozni az ügyvéd felbukkanására. Ez jó, ezt szeretem. Becsülendő, ha valaki nem váratja meg az ügyfelét, akármennyire nem normális az időpont. Bár, a mi köreinkben sok normális dologról nem lehet szót ejteni. Ha engem próbálna meg bárki elrángatni valahova, elküldeném melegebb éghajlatra, a jobbik esetben. De ki merne parancsolni nekem, a főnöknek? Senki, és ez így van rendjén. Némi megkönnyebbüléssel fogadom, hogy az ilyen órában való munka számára megszokott. Na, nem azért, mert, hogy netalántán aggódnék az úriember eleget alszik –e. Jesszusom, ez valami iszonyúan röhejes lenne… Egyszerűen arról van szó, hogy az ember hajlamos kiszámíthatatlanul, esetleg agresszívabban viselkedni. Ami, lássuk be, ebben a „szakmában” nem valami előnyös. Pláne nem egy ilyen helyzetben, mint amilyet meg kell oldanom… oldatnom. - Remélem, nem valami fontos ügyében zavartam meg. Nézze el faragatlan modoromat: Megkínálhatom – e esetleg valamivel az urat? - mondom miközben egy féloldalas mosolyra húzom a számat. Mikor még csak egy „jobb kéz” voltam megfigyeltem, hogy az akkori főnök mindig nagyon udvarias volt az emberekkel, főleg azokkal, akikkel csak alkalmi munkakapcsolata volt. Aztán ennek okát megmagyarázta: ezek az emberek nekünk dolgoznak. Ez alapján a jó bánásmód természetes, ha nem akarjuk, hogy lázadjanak ellenünk. A nem a mi szervezetünkön belüliekről van szó, akkor ez hatványozva igaz, ha meg akarjuk úszni az esetleges pálfordulatokat. Bölcs volt az öreg, annyi szent. Mikor az ittléte okára kerül a sor arcomra ismét visszaül a nem sok érzelmet kifejező tekintetem. - Akkor térjünk rá a tárgyra. Két emberemet elkapták a rendőrök és valami oknál fogna nem nagyon akarják elengedni őket. Maga okos, ebből gondolom rájött, hogy ki kéne őket hozni minél hamarabb - ezt az irónia egy cseppje nélkül mondom. Ügyvéd, és ők nem tartoznak az ostobák közé. Bár, mindenkinél így lenne ez. Vannak emberek, akiknek mindent a szájába kell rágnom. Nem is tudom igazán, hogy miért tartom meg az ilyeneket. Talán a kihívás miatt, hogy verjek bele a fejükbe némi önálló gondolkodást. Meg, ameddig jól végzik, amit kell, akkor ha kell el is mutogatom nekik.- Valamint, lenne itt még valami… fenn áll a gyanúja annak, hogy amiatt vitték be őket az őrsre, mert valami kapcsolatot találtak a köztük és a csoportom között. Az erről szóló nyomokat kéne eltüntetni, már ha ez lehetséges.
Armand Beltran
Hozzászólások száma : 7 Join date : 2013. Mar. 26. Age : 43
Hozzászoktam már, hogy néha az éjszaka közepén érkezik egy-egy sürgős hívás. Bizony, ha valakinek két élete van, az egyet jelent azzal, hogy sokkal kevesebb időt fordíthat pihenésre, mint mások. Emiatt mondjuk sosem panaszkodtam. A cél érdekében meg kell hozni bizonyos áldozatokat, ez mindig így volt. Munkálkodom a háttérben... egyre feljebb és feljebb kapaszkodom. Megvannak a céljaim, és aki megpróbál az utamba állni, nem fogja jól végezni. Eddig minden a legnagyobb rendben halad és ha rajtam múlik, nem is fognak megváltozni a dolgok. Elég jó vagyok abban, amit csinálok. Szerintem ez egyértelmű. A védenceim nem nagyon panaszkodhatnak. Ráadásul a bizonyítékok és tanúk elintézését is mindig hiba nélkül intézem el. Ha néha bosszantóvá válik is ez a munka, azért még megvan a maga haszna. Az idióták pedig, akiket a legmélyebb gödörből kaparok ki, később talán még jól jöhetnek. Talán nem is kellene csodálkoznom rajta, hogy olyan sok visszatérő ügyfelem van. Azt az alakot is védtem már, aki most üzent értem. Bár mivel nem börtönbe kell látogatnom, feltételezem, hogy ezúttal nem ő lesz a delikvens, akit ki kell mosnom valamiből. De mindegy is... amíg megfizet, teszem, amit tennem kell. A többiről pedig igazán nem kell tudnia. Elvégre az ember szabadidős tevékenységei nem tartoznak senki másra. Aki pedig az ellenkezőjét próbálta bizonygatni nekem... hát maradjunk annyiban, hogy nem járt túl jól. Azt hiszem, néhányan erőszakosnak bélyegeznének, ha nyilvános lenne, amiket művelni szoktam. Csak tudnám, hogy miért bűn az mások szemében, hogy én megteszek mindent a jobb boldogulásom érdekében? Az. Tény, ami tény. A lényeg viszont az, hogy senkinek sincs joga megítélni engem... mit ítélkeznek? Ostobák és irigyek. Ezt a magasröptű eszmefuttatást azonban rövid időre kénytelen vagyok felfüggeszteni. Megérkezem ugyanis a célomhoz, ami nem más, mint egy elhagyatott raktérépület. Hát mit panaszkodjak? Munkám során meg kellett fordulnom ennél sokkal kellemetlenebb környékeken is. Ez együtt jár azzal, amit csinálok. Erre szokás azt mondani, hogy vagy megszokja az ember, vagy megszökik. És én őszintén szólva sosem voltam az a menekülős fajta. Közlöm, hogy ki vagyok, mi vagyok, mi a halált keresek éppen itt, és már visznek is az illetékes személy elé. Kíváncsi vagyok rá, hogy vajon mi történt. Talán néhány embere mászott bele valamilyen kellemetlen ügybe, és inkább velem akarja elintéztetni, nem pedig a... véresebb módon. Igaz, ami igaz... néha egy kis finomság és jól megválogatott szó megfelelőbb és helyénvalóbb eszköz, mint a géppisztoly. Na nem mintha ezt ezek a fafejűek bármikor is felfognák. Na de mindjárt kiderül, ezúttal miről van szó, állapítom meg nagy bölcsen. Pillanatokkal később belépek egy ajtón, ami mögött régi ismerősöm vár. Kellemes munkakapcsolat az ilyen, az apagyilkos esete az ügyvéddel. Még jó, hogy nincsenek morális sem pedig erkölcsi aggályaim. Különben nem is bírnám ezt a munkát túlságosan sokáig. - Semmi probléma – fogok vele kezet. - Dolgoztam én már későbbi időpontokban is. Azt hiszem, ez még a munkaköri leírásomban is benne van. Na persze nem a hivatalosban. Megtudhatom, hogy ezúttal hogyan tudok segíteni? – kérdezek rá végül ittlétem okára, miközben helyet foglalok.
Drake Ahn
Hozzászólások száma : 5 Join date : 2013. Mar. 28. Age : 37
Milyen csöndes a mai este. Vagyis milyen csendes lehetne, ha nem riasztottak volna egy pár órával ezelőtt, hogy két emberemet lecsukták a rend nem mindig éber őrei. Fenomenális. Az talán még Fortunának köszönhető, hogy a hozzám eljuttatott információk alapján közvetlen párhuzamot nem tudtak hozzánk kapcsolni a rendőrök. Összetűzésbe kerültek pár zsernyákkal, amiből következetett, hogy: „Felmerült a gyanú, hogy… Le kell ellenőrizni… Kihallgatás…” és így tovább, csak a szokásos duma. Annyi mindent össze tudnak hadoválni ezek a fakabátok. Az mindenesetre azért aggaszt, hogy valamivel összehozhatták őket, onnan már nem sok kéne ahhoz, hogy egy szál elvezesse őket hozzánk. Az pedig nagyon nem jönne jól. Az egyik srác, akit elkaptak még újonc, így biztos csak valami üzenetet kellett vinniük. A másik viszont már vagy egy éve nekem dolgozik, de ő már azelőtt is eléggé bajos volt. Biztos ő volt ismerős a rendfenntartóknak. Természetesen, mindkettő büntetésre számíthat, amit nem fognak zsebre tenni, azt biztosíthatom. De nem szabad elfelejtenem, hogy még mindketten tanoncoknak számítanak a szememben, így csak egy „finomabb” leckében fognak részesülni. Senki sem születik tökéletes bűnözőnek. Sokat kell tanulni ahhoz, hogy valaki szinte hibátlanul végezze a dolgát. Viszont, ha emiatt lebukna a bandánk, személyesen ölném meg őket. Utána pedig igyekeznem kéne, hogy megússzuk az egész ügyet, hogy folytathassuk a tevékenykedéseinket. Én magam nem mehetek a rendőrségre, hogy kimentsem őket, hiszen én még kevésbé vagyok ismeretlen nekik, és aztán ki tudja, hogy mennyire vannak feltérképezve az alvilági körökben… De azért valljuk be, ők sem olyan naiv kis bárányok, akik felesküdtek arra, hogy eltakarítják a mi által alkotott koszt a Föld felszínéről. Néhány köteg euró remekül el tudja tüntetni az ilyen kis baleseteket. Bár, ha egy még lelkes tagot kapunk ki, akkor keményebb fegyverekhez kell nyúlni. Emiatt kell egy közvetítő fél. Egy olyan személy, aki biztosan ki tudja hozni a fiúkat, és el tudja intézni, hogy a leggyengébb híd is, ami hozzánk vezethetne fel legyen perzselve, akármilyen módszerrel is kell azt elintézni. Olyan személy kell erre a feladatra, akinek a munkásságát jól ismerem. Még személyes tapasztalatom is volt vele, hiszen ő mentett meg a börtöntől miután megöltem az apámat. Ahhoz képest, hogy a központunk egy hatalmas, elhagyott raktárépületben van, elég pofás irodával rendelkezek. Igaz, ez még a régi főnök érdeme. Mondjuk maga a helység még akkor lett kialakítva valószínűleg, mikor még eredeti célját szolgálta az épület. De bőrkanapé, vele szemben a hatalmas mahagóni fából készül íróasztal mögötte az én székem meg a többi berendezés is az elődömet dicséri. Elmélkedésemből egy kopogás riaszt fel. Benyit az egyik emberem és mondja, hogy megjött, akit idehívtam. Az ajtót nyitva, hagyta, én pedig felálltam, hogy üdvözölhessem az illetőt. - Üdvözlöm, Monsieur Armand. Bocsássa meg, hogy ilyen későn hivattam ide, de szükségem van a segítségére. Újonnan - mondom, miközben kezet nyújtok neki. - Kérem, foglaljon helyet! – akárhogy is dönt, hogy áll vagy ül én leülök.
//