Audric de Verte

TELJES NÉV: Audric Simon de Verte
BECENÉV: nem sűrűn becézgetnek
SZÜLETÉSI IDŐ, HELY: 1970. december 11. Párizs, Franciaország
KOR: 43 éves
PLAY BY: Keanu Reeves
CSOPORT: Bizalmatlanok
JELLEM: Nem hiszem, hogy én lennék a megfelelő személy, amennyiben a kicsi lelked ápolgatásáról van szó, ez ugyanis sosem volt az én asztalom. Az utóbbi években legalábbis nem a bébicsőszködéssel, hanem kőkemény, acélos munkával kerestem a kenyerem - egyébként felháborító módon sovány a fizetésem még a jelenlegi magas beosztásomban is -, és igyekeztem elfeledni mindent, ami a múltamhoz köt. Furcsa, nem igaz? Vagy inkább általános? Hiszen az emberek legnagyobb része egy sorsdöntő trauma után épp arra vágyik, amire én - feledni, emlékeket irtani puszta akaraterővel, s ennek érdekében sokkal többre hajlandók, mint azt valaha is gondolná róluk bárki. Egyesek, akik egykor egyenesen az absztinencia klub oszlopos tagjai voltak, szexelni kezdenek minden útszéli ribanccal. Mások alkoholba fojtják a bánatukat, mert stílszerű egy bárpultra roskadni, majd hajnalok-hajnalán holtrészegen a küszöbre esni és elfeküdni a saját gyomortartalmadban.
Nos, én mindig fegyelmezett férfi voltam. Ennél fogva mikor Camille, a feleségem évekkel ezelőtt lelépett a gyerekeinkkel, a pia vagy az orgiák szóba sem jöhettek. Egyébként sem vágytam soha arra, hogy öntudatlanul megszégyenüljek egy rakás idegen előtt, vagy épp emiatt kerüljek hátrányos helyzetbe a munkahelyemen. Ki találod, mi lett az én mentőövem? Van bármi tipped? Ha még mindig nincs egy épkézláb ötleted sem, azt hiszem, itt az ideje, hogy segítsek.
Könnyen rá lehet szokni, elfér a zsebedben, és ha mázlid van, elpatkolsz tőle, mielőtt a dolgok rosszabbra fordulnának. Valami, ami akkor sem kúszik el mellőled fülét-farkát behúzva, mikor szar napod van, mikor a kollégáid felével csak ordítani tudsz, mikor valami balfácán hosszú órák vallatása után sem jut eredményre egy mezei terroristával. Olyankor rágyújtasz, és a táncoló füstkarikák kinevetik minden problémádat...
Az évek során kifejlesztettem egy rendszert. A lakásom makulátlan, sehol egy porszem - és amíg a takarításra rendesen és körültekintően ügyelek, a hamutartóim miatt sincs bűntudatom. Bűntudat. Nem is tudom, létezik-e még az enyém egyáltalán. Mindenesetre jó régen beszélgettem vele utoljára.
Ami az életem többi részét illeti - nos, többi része éppen nincs. A maximalizmusom hajt előre, ez kergeti az őrületbe azokat, akik az én osztályomra kerülnek, ezzel együtt úgy érzem, a beosztottaimmal jó viszonyt ápolok, mert bár nem vagyok olyan pasi, aki hosszú lelkizésekre fizetne be a munkaidő végeztével egy sör mellett, a legtöbbjük már kiismerte minden szokásomat, és ezért rendkívül könnyen tanulnak azok is, akik újonnan kerülnek hozzám. Nem bánok kesztyűs kézzel az emberekkel, de hát miért is tenném? Melyik zöldfülű fogja megtanulni, hogy vallatásban nem ütünk nyitott tenyérrel soha, vagy hogy a helyszínelők csak az aszfaltot szőrtelenítik és kávéznak terepen, míg a mi munkánkat akadályozzák?! A szakma kemény, az állam feni ránk a fogait, leépítenének a kis köcsögök nálunk is, én pedig minden erőmmel igyekszem szorosan egyben tartani az ügyosztályunk alám tartozó részét. A nyomozásokban - egyedül ott vagyok képes otthon érezni magam. Na igen, kinek a pap, kinek a kántor... vagy valami hasonló.
Ami azt illeti, régen, a válásunk előtt nem ilyen voltam. Sőt, egykor még főztem is - már nem tudom, jól emlékszem-e, hiszen az ember gyakran becsapja magát, amikor szép emlékeket próbál előkotorni, vagy a saját felelősségét akarja lefaragni. nekem ez utóbbira nincs esélyem. Elcsesztem, a múltat nem tudom megváltoztatni. A fiam, Leon hozzám sem szól, a lányom, Nathalie pedig nem hajlandó meglátogatni még akkor sem, mikor elméletileg velem töltenék a hétvégét.
Akkor most már érted, miért van ennyi szabadidőm? Miért töltöm az életem az irodámban? És miért megyek addig minden ügy esetében, amíg meg nem találom a túlfeszített húr végpontját? Miért tartja rabságban az elmém, és minden épkézláb gondolatom a Párizs utcáit megtöltő új, különös tapasztalatok egyvelege? Ez is valami, amin kitölthetem a haragom, a dühöm. Ez is valami, amire fegyvert foghatok, ahelyett, hogy a saját halántékomnak szegezném a pisztolyt.
KÜLSŐ: A magam 186 cm-ével magas, szikár férfinak nevezhetem magam, feltűnően világos bőrrel, és éles kontrasztot alkotó sötét hajammal, fekete szemeimmel. Az orrom határozott, egyenes vonalú, a számat pedig az utóbbi időben olyan sűrűn préseltem penge vékonyra, hogy komolyan kezdek attól tartani, egyszer így maradok. Egyébként korom ellenére kevéssé őszülök, és hála az égnek, nem is kopaszodom, bár nem tudom, ezért nem a géneket kéne-e áldanom. Na jó, ettől inkább tartózkodnék.
A rokonaimat mindig figyeltem gyerekkoromban - a fogaik ideje korán kihullottak, ezért a szájápolásra sokkal jobban odafigyelek, mint az várható lenne, illetve ez érvényes a személyes higiénia minden egyéb területére is. Van bennem egy ösztönös pedantéria, a pszihológusom biztosan betegnek, kényszeresnek bélyegezne - ha járnék pszihológushoz, de a válásom után úgy éreztem, nem adom meg senkinek azt az örömöt, hogy egy vagyont keressen rajtam.
Egyébként nem vagyok kifejezetten sportos, a munkám minden időmet felemészti, és általában csak reggelenként van időm futni menni a városban. Csak ezeken az alkalmakon viselek melegítőt, vagy lezserebb ruhákat, a hétköznapok megkövetelik tőlem a rendezett öltözködést, az irodában is zakót, inget viselek, szorosra meghúzott, sötét nyakkendővel. Nem tudom, mi mást fűzhetnék még hozzá.
ÉRDEKLŐDÉSI KÖR, HOBBI: Nézzük, régen és most bontásban megfelel? Régen... nos, nem tudom. Legyen most? Hát. A munkám alapvetően minden igényt kielégít, amit egy darabjaira hullott életben ki kell elégíteni. Élvezem a folyamatot, amivel egy ügy kibontja magát előttem - azokra a krimikre emlékeztet, amiket kamasz srácként olvastam. Régebben főztem is, ma már inkább mireliten élek. A televízióm szinte mindig megy otthon, háttérzajként, de sosem szentelek neki nagy figyelmet. Régen, amikor még a gyerekeim kicsik voltak, terveztük, hogy lesz egy kutyánk - még valami, ami sosem valósult meg. Egyébként romantikus pali voltam, akár bármit beáldozott volna a családjáért. Na igen. Érdekelt a biológia és a történelem - mikor is? Talán az egyetemet is ilyen irányban céloztam meg, ha nem jön közbe a kriminál pszihológiai előadás a végzős évemben, és nem kötök ki a zöldfülű nyomozók közt, amihez képest ma már fényévekre vagyok a szakmában.
A szobanövényeim túlélnek. Igazi mesterei annak, hogyan bírják napokig víz nélkül, ha esetleg elfelejteném a dolgot, mivel bejárónőt sem vennék fel soha. A lakásom rendben tartása érdeklődési körnek számít? Nem? Akkor keresek mást...
El fog tartani egy darabig.
KÉPESSÉG: Nincs.
FÉLELEM: Egy nap cigi nélkül - az nagyon hazavágna. Ám valójában sokkal jobban félek attól, hogy elveszítem a gyerekeim bizalmát, végleg. Ha már az anyjukét elveszítettem...
És a Halál. Bár sosem vallanám be.