Madeline Eden Walle

1994 januárja...

Hangos puffanással csapódott az ablaknak az apró teremtmény és a következő pillanatban a hátsó udvar közepén ért földet. Egy két szürke toll az ablakpárkányon maradt amit csodálattal vegyes félelemmel bámultam.
Maradjatok itt, máris szólok a takarítónak.
Mondta sürgetően a tanár és azon nyomban ki is rohant, én pedig tűkön ülve vártam, hogy a hangos cipő kopogások távolodjanak majd felpattanva a helyemről lerohanhassak. Ott feküdt szárnyai szétterülve szeme csukva. Leguggoltam mellé és megnyomtam a mellkasát de nem mozdult. Akaratlanul is elindult bennem a kíváncsiság mi lehet benne és a következő pillanatban már egy éles kővel próbáltam felnyitni mellkasát. A vér meleg volt, szinte végigfolyt csuklómon és én megbabonázva néztem az apró szerveket. Ez után gyorsan történt minden, a tanárnő sikoltva állt meg felettem elborzadva nézve a felboncolt madarat és a következő pillanatban már otthon voltam és anyám kétségbeesett kioktatását hallgattam napestig. " Ha még egyszer ilyet teszel bentlakásos iskolába küldelek." " Ezért szültem én gyereket még a tökéletes alakom is tönkretetted."
Sosem volt jó kapcsolatom az anyámmal és ez csak még mélyebbre vetette bennem a gyűlölet csíráját.


2005 augusztusa...

Az egyetem ismeretlen oldalait próbáltam felfedezni miközben véget akartam vetni az őrületnek és a vágynak, hogy megöljek valamit. Ritkán szórakoztam és napjaimat általában a tanulás töltötte ki. Nem hiába akartam én a legjobb ügyvéd lenni a városban és ezért tudtam, hogy vért kell izzadnom. A szobatársam egyben a legjobb barátnőm volt és egyben a város legizgágább lánya aki majdnem minden éjjel más más szórakozóhelyekre jár. Sokszor hívott magával de valahogy mindig sikerült kibeszélnem magam, legfőképp azért mert táncolni nem tudok az alkoholt meg főképp nem bírom és hát egy egyetemista lányt úgyis rábeszélnek az italra. Szombat este volt és Eva aznap is szórakozni készült.
Mindig itthon kuksolsz rád is rád férne egy kis szórakozás.
Nem válaszoltam semmit inkább úgy tettem mintha a könyvem bújnám de az igazság az, hogy nem akartam válaszolni mert abból úgy is veszekedés lenne.
Gyere velem, csak most az egyszer. Táncolnod sem kell ha nem akarsz.
Mély sóhaj hagyta el ajkaim és megadóan bólintottam. Minden egyes este eljátssza velem ezt és ha nem adnám meg neki amit akar nem bírnám cérnával. Örömében ugrálni kezdett és azonnal valami ruha után kutatott a szekrényében. Habár azt gondoltam semmi rossz nem lesz abban, ha kimozdulok az este mégsem úgy alakult ahogy gondoltam. Jó pár pohár ital után pár srác odajött hozzánk, először csak viccelődtünk majd mivel így is alig álltam a lábamon az egyik felajánlotta, hogy hazavisz mivel Eva még maradni akart. Belementem de a kocsinál félretolt egy eldugott helyre és a kedves srácból agresszív lett én pedig pánikba estem. Senki sem hallott minket, de én nem az a fajta lány vagyok aki pánik helyzetben leblokkol. A sikátor nyirkos volt és ő a földre taszított, kezem a mocskos betonra tapadt mikor megéreztem egy méretes üvegszilánkot. Talán egy sörösüvegből származhatott, de ez érdekelt a legkevésbé. Óriási erővel szúrtam mellkasába, mire ő hátratántorodott és a mellkasán tátongó véres sebre tapasztotta kezét. Megláttam a vért és az az egykori vágy ahogyan a verebet tanulmányoztam felerősödött és villám gyorsan tepertem magam alá a férfit újból és újból belevájva az üvegszilánkot felsértve ezzel a saját kezemet is. Percek múltán mikor már holtan feküdt a kezeim alatt eszméltem csak fel. Megrettentem saját magamtól de mintha meg is könnyebbültem volna. Elhátráltam tőle és csak ekkor jutott eszembe, hogy még a nevét sem tudtam. El kellett tüntetnem a holttestet, de sem erőm sem ötletem nem volt rá hogyan. Elfutottam és egész úton csak azzal nyugtatgattam magam, hogy megérdemelte. Ki tudja hány hozzám hasonló lányt akart már megerőszakolni.

A robbanás napja.

Az bíróságra tartottam a tárgyalás napján. Egy Stewart Hower nevű férfi ügyvédjeként léptem fel aki hasonló hobbinak szentelte életét mint én. Több év telt el az első általam kioltott élet óta és azóta már sokkal több lelte halálát a kezeim között. Felbecsülhetetlen érzés megtenni az utolsó mozdulatot, a szív leáll és vele együtt minden. Az illatok, az érzések, a zöldellő fű tapintása egy szempillantás alatt elillan és ha mindezt az én kezem által veszíti el az hatalmat ad. Hasonló vétke van a pártfogoltamnak is és meglepő módon együtt is érzek vele. 5 nőt gyilkolt meg, mindegyiket megfojtotta majd eltemette őket a kertjében. A bíróság előtt álltam meg elővéve a dossziémat és átolvasva a védő beszédem, de hirtelen minden elcsendesedett. A nyüzsgő város elhalkult mindenki a robbanásra figyelt és pár percre rá a hang is elért minket. Forgószélként terített le a lábamról és a következő emlékem már a kórházi ágyamon szereztem. Az orvosok szerint minden rendben van de tévedtek. Valami felfoghatatlan történt akkor ami kihatott rám és még számost emberre. A tárgyalást elhalasztották és a következő kitűzött időpontkor bizonyosodtam meg igazamról.
A vádlott 5 nőt gyilkolt meg és minderre bizonyítékot ad a kertben talált holttestek.
Tiltakozom a vádat mind tudjuk, de mindez nem azt jelenti, hogy ő is ölte meg őket.
Nyomatékot adva hangomnak az asztalra csaptam és a rajta fekvő papír azon nyomban felgyulladt. Ez volt az a pillanat amikor megbizonyosodtam arról valóban nem volt normális ami velem történt és ezzel egy új világ kezdődik egy olyan világ amiben sokkal több rejlik mint bárki is képzelhetné tele új lehetősékkel.