Isobelle M. Maxwell

Tárgy: Re: Isobelle M. Maxwell Vas. Márc. 17, 2013 10:47 am

Elfogadva!

Semmi kivetnivalót nem találtam. Menj, foglalj pb-t, aztán ha valaki olyat keresel, aki úgy érzed méltó arra, hogy meghódítson, nyugodtan szólj. Smile

Remélem, sikerül megtalálnod apád gyilkosát és megszabadulni az üldözőidtől.
Irány az avatarfoglaló!

Tárgy: Isobelle M. Maxwell Vas. Márc. 17, 2013 8:45 am

Isobelle Marcie Maxwell

Adatok

TELJES NÉV: Isobelle Marcie Maxwell
BECENÉV: Izzy, Isi; Marcie
SZÜLETÉSI IDŐ, HELY: Swansea, Wales, UK; 1992. április 06.
KOR: 21
PLAY BY: Lyndsy Fonseca
CSOPORT: Különleges

• • • • • • • • • • •

JELLEM: Küzdök a céljaimért és az igazamért, sosem adom fel, sokszor az sem érdekel mit kell tennem ennek érdekében - persze azért vannak határok. Nem hallgatok másokra, főleg, ha biztos vagyok abban, hogy nekem van igazam, megyek a saját fejem után. Erős vagyok, érzelmeimet nehezen mutatom ki. Sokan azt hiszik én vagyok az az útszéli ribanc, akinek ha szólnak egy szép szót máris az ágyában vagyok, pedig ez nem így van. Szeretem ha küzdenek értem, még akkor is visszafogom magam, ha életem szerelme, a nagy Ő, hívna randira. Ha pofátlan vagy, elkezdesz fogdosni... hidd el nem félek pofon vágni bárkit is. Nem bízok meg az emberekben, miért is tenném? Mindenki hazudik, félek közel engedni bárkit is magamhoz. Bizonyítani kell nekem, hogy megbízhatok benned, különben csak azt tudom elképzelni, hogy vér tapad a kezeidhez, drogozol, iszol és lopsz.
Sokszor még előtör a kislányos énem, gyakran költöm a pénzemet ostoba buborékfújókra. A buborékok megnyugtatnak, a csoki mosolyt csal az arcomra. Imádok mesét nézni, utálom a horror filmeket és a mai napig plüssmackóval alszom, abban a tudatban, hogy felébreszt, ha betörő jár a lakásomon.
KÜLSŐ: Sötétbarna hajam hosszú, általában egyenesen hullik a vállaimra. Szemem zöldes árnyalatú, sminkem laza, természetes, szinte nincs is. A tinédzserkor panaszaival már nem büszkélkedek, bőröm tökéletesen kitisztult. Alkatom és magasságom mondhatni átlagos, kicsit az átlag alatti. Csúfoltak páran, hogy pici vagyok, nem sok sikerrel, nem szoktam megsértődni az ilyen dolgokon, szóval feladták. Szeretem a magasságomat.
Ruháim? Szeretem ha rövid, nőies és mutat belőlem valamit, de mégsem azt mondja az embereknek, hogy: 'hé, itt van ez a könnyűvérű csajszi!'. Cipőim többsége magassarkú, de nem ítélem el a tornacipőket, jó barátaim egy futáshoz vagy osonáshoz.
Nincsen tetoválásom, volt köldök piercing-em, de ma már csak a nyoma van meg. Régebben hordtam éjszakai fogszabályzót, a szemeim a mai napig tökéletesek, vagyis nem kell szemüveget, esetleg kontaktlencsét hordanom.
ÉRDEKLŐDÉSI KÖR, HOBBI: Táncolás, nyomozás és menekülés az apám gyilkosa után és elől

• • • • • • • • • • •

KÉPESSÉG: Elektrokinézis
FÉLELEM: Napokig sorolhatnám, de főleg az üldözőim.

Történetem

- Megegyeztünk, Charles! Azt mondtad kiszabadítod, de szartál a fejünkre! Nemde? Hát.. most mi is szarni fogunk a tiedre! - kiabálást hallok apám irodájából, ez az ami kizökkentett rózsaszín álmomból. Felkapom a köntösömet, belebújtatom a lábaimat a papucsomba és lassan indulok a hangok irányába.
- Még nincs vége! Kihozhatom, de... hé, mit csinálsz? Tedd le azt a fegyvert! - fegyvert? Miféle fegyvert? Mégis ki ez az ember? Miatta jöttünk volna el otthonról, egészen idáig? Franciaországba régen halálosan bele voltam zúgva, de most... egyre jobban kezdem utálni ezt az országot.
Az ajtóhoz érve bekukucskálok a résen. Nem merek hozzáérni, mi van, ha nyikorogni támad kedve, csak hogy rám vonja a figyelmet?
- Már eljátszottad az esélyedet...
- Ne... kérlek, bármit mega... - egy nagy durranás után az egész lakást betölti a csend. Sírva rontok be a szobába, abban reménykedve, hogy nem az apámat lőtték le. Egy férfi áll a szoba közepén, arcát fekete símaszk fedi, lábai előtt hever apám vérző teste.
- Bocsi, kislány. - gúnyos hangját tompítja a vastag anyag, ami csak a szemeit hagyja szabadon. Kezét felemeli, felém tartja a fegyvert. Érzem a halál leheletét a nyakamon, érzem, hogy elkezd fojtogatni.
- Ne! - kiáltom és mielőtt eldurranna a második lövés is, már a kocsikulcsommal a kezemben elhagyom a lakást. Rohanok, mint akit puskából lőttek ki, és menekülök... egészen Párizsig meg sem állok, alig 3 km-t kell kocsikáznom, mégis megállít vagy három rendőr, hogy lassítsak. Büntetni, nem büntetnek meg, kitudja miért, talán csak álruhások... Az is lehet, hogy meg sem állítottak, össze sem futottam egy rendőrrel sem...

Testem vizes, hajam a bőrömhöz tapad, mikor lihegve felriadok. Már egy éve történt, hogy az apámat megölték. 8 hónapja, hogy kaptam egy fenyegető levelet, miszerint tudja, hogy hol vagyok, és csak a megfelelő pillanatra vár, hogy megölje az egyetlen szemtanút. A rendőrségnek nem veszem hasznát, 4 hónapja már, hogy lezárták apám ügyét, miszerint öngyilkosság volt. Az a szemét úgy állította be az egészet, mintha az apám végzett volna magával?
Rettegek tőle, és egyben elszántan kutakodom utána. Apám összes iratát, naplóját, jegyzeteit átkutatva keresem, hogy mégis kivel egyezett meg abban, hogy kihoz valakit valahonnan. Túl sok az információm, nemde?
És tudjátok mi a fura ebben az egészben? Igazándiból semmi köze nincsen hozzá, de mégis... furcsa, ez a lényeg. Pár napja történt az egész...

Megint ez a szörnyű, visszatérő álom. Nem hagyja, hogy akár egy pillanatra is elfelejtsem ami történt és mosolyogjak és vicces kiíráson a facebook-on. Apám laptopját az ölembe veszem, hogy megint átnézzek egy-két dolgot rajta, hátha elsiklottam valami felett. Megnyomom a POWER gombot, de nem világít, se kép, se hang. Megnyomom még egyszer, de semmi reakciót nem váltottam ki belőle. Talán csak lemerült. Remélem, hogy csak lemerült, és semmi más baja nem esett. Feldugom a töltőre, de nem jelez semmit. Sem a laptop, sem a töltő. Áramszünet.
- Basszus. - suttogom magam elé, dühödten csukom össze a laptopot és a konyha felé veszem az irányt. Felteszem forrni a vizet, előveszem a bögrémet, beleteszek egy kis... várjunk csak, nincs is áramom. A vízforraló nem működik, nekem meg szükségem van egy kávéra. Gyerekes módon szinte könyörögni kezdek az apró kis fehér tárgynak, hogy működjön és forralja fel a benne lévő vizet. Hozzáérek, kikapcsolom, majd újra be... világít. Éljen, visszatért az áram, szinte visszarohanok a géphez, ledobom magam a kanapéra és ismét megnyomom azt a gombot. Semmi. Ránézek a töltőre: nem világít...

A hozzászólást Isobelle M. Maxwell összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Márc. 17, 2013 10:57 am-kor.